Maximális védelem lakásbiztosítással: 6 szakértői javaslat

A lakásbiztosításra a legtöbben úgy gondolnak, mint az autójuk kötelező biztosítására. Egy szükséges rossz, amit a lakásvásárláskor a hitel vagy a lízing mellé meg kell kötni. Ennek megfelelően a legfontosabb szempont az ár lesz. Hogyan tudja minél olcsóbban megkötni. Amikor valamilyen káresemény következik be, akkor marad a bizonytalanság és a félelem, hogy a biztosító nem fizet. Úgy érzik feleslegesen fizetik a biztosítás díját.

A másik jellemző probléma, hogy a vásárláskor megkötött lakásbiztosítással nem történik semmi évekig. Illetve egy dolog. Rendszeres időközönként fizetik a díját. Vagyis az 5 éve 20 millió Ft-ért vett lakásod ma már 50-et ér, de a lakásbiztosítás szerint még mindig csak 20 millióra van biztosítva. Ebben az esetben én mondom azt, hogy teljesen felesleges fizetni a biztosítás díját.

A megoldás mindkét esetre egy jól megkötött és rendszeresen karbantartott lakásbiztosítás, aminek eredményeként nyugodtan hajthatod álomra a fejed. Hiszen biztos lehetsz abban, hogy ha baj történik lesz tudsz hobá fordulni.

A mai cikkben megosztom veled, hogy miként hozhatod ki a legtöbbet a lakásbiztosításból, hogy ne csak pénzkidobásnak érezd ezt a kiadási tételt. Ráadásul abban is segítek, hogy neked ez a legkisebb utánajárással megköthető legyen.

7 tévhit a lakásbiztosítással kapcsolatban

A lakásbiztosítás drága

A lakásbiztosítás abban az esetben drága, ha rosszul van megkötve. Ebben az esetben ugyanis vagy nem fizet egy káresemény bekövetkezésekor, vagy nem annyit, mint amibe a helyreállítás kerül.

Egy lakásbiztosítás díját nagyon sok tényező befolyásolja. Ismerj meg ezek közül néhányat:

  • miből épült az ingatlan
  • az ingatlan mérete
  • az ingatlan kora
  • az ingatlan elhelyezkedése
  • van-e melléképület
  • a biztosítás díj fizetésének módja (sárga csekk, átutalás, csoportos beszedés)
  • a biztosítási díj fizetésének módja (havi, negyedéves, éves)
  • van-e a biztosítónál másik terméked (casco, vagy kötelező biztosítás, életbiztosítás)

Egy másik nézőpontból vizsgálva a lakásbiztosítás drágaságát. Vajon ha egy konyhai baleset miatt újra kell építeni a konyhát, akkor nagyon nem mindegy, hogy a biztosító fizet-e erre pénzt, vagy saját erőből kell megoldani ezt a helyreállítást.

A biztosító úgysem fizet

Amikor a biztosító nem fizet, annak jellemzően az az oka, hogy a biztosítás rosszul van megkötve. Ha te kihagytad a csomagból a vihar miatt beázást, mert így 100 Ft-tal olcsóbb a díj, akkor ne is várd, hogy a biztosító fizessen.

Ugyanakkor saját tapasztalatból is tudom azt, hogy káresemény esetén, amikor a biztosítónak ez a feladata, akkor igenis helytáll a szerződésben rögzített mértékig. Az pedig, hogy alaposan megvizsgálnak egy-egy káreseményt az a te érdeked is, mert ha boldog-boldogtalannak azonnal fizetnek, amikor kinyitják a szájukat, akkor hamar csődbe is mennének.

Nekem úgysem lesz károm

Van egy olyan gondolkodásmód, mely szerint a rossz dolgok mindig másvalakivel történnek. Ez persze igaz is lehetne, de azt se felejtsd el, hogy te is másvalaki vagy a számodra ismeretlenek körében.

Akárhogy is, az elmúlt években ha csak az időjárásra gondolunk, egyre gyakrabban alakulnak ki extrém helyzetek. Lehet itt a hirtelen lehulló csapadékra gondolni, de egy nagy szárazság is okozhat gondot, hiszen megnöveli a tűzveszélyesség kockázatát.

Egy beázás, vagy csőtörés pedig akár a beépített anyag hibájából is kialakulhat, éppen ezért érdemes lehet másképpen gondolni a káreseményekre. Nem is beszélve az olyan használatból adódó károkról, mint a dugulás.

Ha a kertedben nagy fák találhatóak, akkor egy villámcsapás, vagy az erős szél is elegendő lehet arra, hogy a házadra dőljön a fa.

A társasház biztosítása elég nekem is

Amennyiben társasházban laksz, akkor jó eséllyel te is tudod, hogy a társasház rendelkezik lakásbiztosítással. Ugyanakkor azt is érdemes tudni, hogy ez jellemzően véget ér a lakásod ajtajában, illetve csak akkor fizet ha a közös helyiségek üzemzavara miatt keletkezik nálad káresemény.

Szintén problémát okozhat számodra, ha a felső szomszédod áztat el figyelmetlenség, vagy műszaki hiba miatt. Ha neked és neki sincs megfelelő lakásbiztosítása, akkor a társasházi biztosítás nem valószínű, hogy fizetni fogja a helyreállítást.

Ha társasházban laksz és szeretnél lakásbiztosítást kötni, vagy felülvizsgálnád a meglévőt, akkor mindenképpen a közös képviselőnél kezdj és ismerd meg a társasház biztosítását. Amikor ez megtörtént, akkor azt kiegészítve kösd meg a sajátodat.

A lakásbiztosítás megkötése bonyolult és hosszú ideig tart

Egy jó lakásbiztosítás megkötése technikailag alig néhány percet vesz igénybe. Keresel egy kalkulátort a neten, beütöd az adatokat és már kész is. 

Ugyanennyi ideig tart a meglévő lakásbiztosítás lecserélése is. Itt egy dologra érdemes odafigyelni, hogy a jelenlegi biztosítás felmondására legkésőbb a szerződés évfordulója előtt 30 nappal van lehetőség.

Ugyanakkor megtalálni azt, ami a számodra megfelelő már egy nehezebb kérdés.

Erre az esetre célszerű szakértő segítségét igénybe venni, aki tisztában van az egyes biztosítók ajánlataival és segít megtalálni azt, amelyik a te igényeidnek a leginkább megfelel.

lakasbiztositas felepitese

A biztosításokat ugyanis úgy célszerű elképzelni, mint a fenyőfát karácsonykor.

Az üres fa is szép, de azért sokkal szebb tud lenni, ha díszek is kerülnek rá. Minél több a dísz a fán annál szebb lesz. A lakásbiztosítás is így működik. Van egy alap, ami mellé különböző kiegészítőket lehet kérni. Ennek hatására pedig az új lakásbiztosítás sokkal hatékonyabban védi meg az ingatlanunkat.

Nekem már van lakásbiztosításom, jól van az úgy

Minél régebben kötötted a lakásbiztosítást, annál valószínűbb, hogy célszerű felülvizsgálni. Miért van erre szükség? Mert lehet, hogy felújítottátok a konyhát, vagy valamelyik szobát. Ennek hatására az ingatlan értéke növekedett, de neked még a régi értékre van a lakás biztosítva.

Ugyanez igaz a házban lévő ingóságokra. Bútorokat cseréltek le, vagy a háztartási gépek kerülnek korszerűsítésre. Új TV, számítógép kerül a házba, bővül az ékszerkészleted. Mind-mind olyan tétel, aminek eltűnése, vagy elázása esetén a biztosító azért nem fog fizetni, mert nem tud róla és mert te sem fizetsz érte biztosítási díjat.

Minden lakásbiztosítás egyforma

Ez a tévhit egyáltalán nem igaz több szempontból sem. Magyarországon jelenleg 26 biztosító működik, akiket az alábbi táblázatban szedtem össze nektek a biztositomagazin.hu listája alapján:

Egyrészt az árszabás miatt. Biztos vagyok benne, hogy ha kiválasztasz két lakásbiztosítást, ami ugyanazt tudja, két különböző cégnél, abban biztos lehetsz, hogy az árszabás el fog térni.

Másrészről a legritkábban fogsz tudni összerakni két olyan ajánlatot, ami egymást 100 százalékban lefedi. Lesznek eltérések a feltételekben, vagy a kiegészítők tartalmában és természetesen előfordulnak olyan helyzetek is, amelyeket egyes biztosítók nem fognak finanszírozni.

Éppen ezért célszerű szakértő segítséget igénybe venni, amelyet ide kattintva meg is tehetsz. Csak írj egy üzenetet Lakásbiztosítás tartalommal és hamarosan keresni foglak.

6 tipp lakásbiztosítás megkötéséhez

Most, hogy megbeszéltük a lakásbiztosításokat övező legfontosabb tévhiteket, adok néhány tippet, hogy mire érdemes figyelni a lakásbiztosítás megkötése kapcsán.

Ismerd meg a környéket

Ha már ott élsz egy ideje, akkor természetesen nem lesz nehéz dolgod, de ha csak most költözöl valahova, akkor érdemes megvizsgálni a környéket. Mire érdemes itt gondolni:

  • Van-e a közelben olyan folyó vagy patak, ami kiönt a medréből és veszélyt jelent a te házadra is
  • Nagy esőzések esetén kialakul-e belvíz?
  • Nagy szárazság esetén veszélyt jelenthet-e a környékre, erdőtűz, bozóttűz?
  • Milyen káresemények következtek be ott az elmúlt években?
  • Milyen a közbiztonság helyzete?

A fenti kérdések megválaszolása sokat fog segíteni abban, hogy eldöntsd milyen szempontok lesznek fontosak számodra a lakásbiztosítás megkötése kapcsán. 

Ne felejtsd el a kertet sem ha családi házban laksz

Amennyiben kertes házban laksz, akkor a kertet is célszerű bevenni a lakásbiztosításba. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mire gondolj.

A kerti csap minden esetben egy potenciális veszélyforrás, hiszen egy csőtörés jelentős károkat tud okozni a kertben, de szerencsétlen esetben még a házban is.

Amennyiben szoktál kertészkedni, akkor a dísznövények, vagy a saját fogyasztásra termelt haszonnövényekre is fizethet a biztosító.

Édesapám esetében például egy villámcsapás miatt elpusztult szilvafa után fizetett a bank kártérítést.

A lakásbiztosítás akkor is védelmet nyújthat, ha a kerted teszi tönkre az otthonod.

Amennyiben vannak kerti bútoraid, vagy kültéri medencéd, akkor ezt is be lehet vonni a lakásbiztosítási körbe.

Ha háziállatod van, akkor ő is biztosítható. Arra sem árt gondolni, ha valaki a kerítésed használja a kreativitása kiélésre és egyik nap arra érsz haza, hogy egy falfirka van rajta.

A sor pedig még folytatható.

Optimalizáld a lakásbiztosítást

Amennyiben a fentebb leírtakat jól végiggondolod, akkor fel tudod mérni, hogy milyen káresemények azok, amikkel szemben lakásbiztosítással szeretnél védekezni.

Valószínűleg, ha neked csak egy aranyhalad van, akkor nem létszükséglet a kisállat felelősség biztosítás, ami például akkor hasznos, ha a háziállatod a szomszédnak kárt okoz.

A 7. emeleti lakás esetén szintén nem életszerű az árvíz elleni biztosítás.

Szintén ekkor érdemes tisztázni, hogy mi az amire fizet és mi az, amire nem. Illetve a feltételeket is fontos tisztázni, mert ha például a betörési térítés feltétele a kiépített riasztórendszer, neked pedig nincs ilyen, akkor nem leszel jogosult a biztosítási díjra.

Egy lakásbiztosítás tehát akkor van optimálisan beállítva, ha azok a biztosítási események vannak benne beállítva, amelyek ellen védelmet szeretnél, és ezért a lehető legkedvezőbb díjat fizeted.

Fizess időben és ezt várd el a biztosítótól is

A jó barátság (üzleti kapcsolat) alapja a pontos elszámolás. Ez azt jelenti, hogy te is határidőre befizeted a havi biztosítási díjat és a biztosítótól is elvárod, hogy betartsa a rá vonatkozó határidőket. Ehhez a részhez két fontos információ.

A lakásbiztosításod díját befolyásolhatja a fizetési ütem és a fizetési mód is. A legdrágább valószínűleg akkor lesz, ha te havonta fizetsz sárga csekken, míg a legolcsóbb akkor ha évente egyszer csoportos beszedési megbízással. Természetesen a kettő között azért vannak még lehetőségek. Én személy szerint a csoportos beszedést preferálom, mert így biztosan mindig beér a havidíj időben. Fizetési ütemnek pedig a negyedévest választottam.

A második információ, hogy egyes biztosítók saját maguk számára is fizetési határidőt szabnak meg a kártérítés kifizetésére. Ez jellemzően néhány munkanap szokott lenni. A 0. nap ebben az esetben mindig az a nap, amikor hiánytalanul befogadta a biztosító a kártérítési igényed és jóváhagyta a kártérítést.

Ha ezek után kicsúszik a fizetési határidőből, akkor te is jogosult lehetsz kötbérre. Érdemes tehát tisztábban lenni azzal, hogy van-e ilyen határidő megszabva.

Tartsd karban a lakásbiztosítást

A biztosítók gyakran hűségidővel kötik magukhoz az ügyfeleiket. Így egy-egy lakásbiztosítást akár 2-3 évig is fenn kell tartanod, ha nem akarsz kötbért fizetni.

Azt gondolom, hogy a lakásbiztosítást célszerű legalább évente egyszer újragondolni. Lássunk ehhez néhány szempontot:

  • az ingatlan aktuális értéke mennyit változott?
  • mennyiből tudnád újjáépíteni szükség esetén?
  • szereztél-e be nagyobb értékű tárgyakat? (számítógép, TV, stb.)
  • Lett-e háziállatod? Vagy éppen elpusztult, ami eddig volt?
  • A gyermekeid okoznak-e károkat a szomszédoknak?
  • Végeztél-e valamilyen korszerűsítést?
  • Változott-e a társasház biztosítása, ami miatt sötét folt alakult ki, vagy éppen duplán lett valami biztosítva?

Ne felejtsd el az ingóságokat sem

Sok szó esett már az ingóságokról és azok biztosításáról. Ez nagyon sok dologra terjedhet ki. Fő szabályként ebben az esetben is azon célszerű elgondolkodni, hogy mekkora összegből tudnád helyreállítani a lakásodban az ingóságokat. Mert például egy lakástűz esetében könnyen elveszíthetsz minden ingóságot, miközben az ingatlan “egy festéssel” helyreállítható.

Ha vannak ékszereid, vagy tartasz otthon készpénzt, akkor ezeket is érdemes bevonni a biztosítási körbe. Jellemzően itt előfordulnak felső határok. Hiába jelentesz tehát le 5 millió Ft készpénz eltűnését, ha a te biztosításod csak 200.000 Ft-ot térít meg ebből.

Mérd fel, hogy mekkora összegre van szükséged a teljes helyreállítás érdekében és ez legyen a biztosítási összeg.

Összefoglalás

Egy jól megkötött lakásbiztosítás nem tudja megvédeni az otthonod a katasztrófáktól, de nagy segítséget tud nyújtani az azt követő helyreállításban.

Az ezzel kapcsolatos tévhitek nagy részét sikerült megcáfolni és kaptál néhány tippet is annak érdekében, hogy miként köss egy optimális lakásbiztosítást.

Mit tegyél akkor ha ezek után a lakásbiztosításod díja magasabbra jönne ki, mint amit te gondoltál. A költségvetésedben kell megtalálnod a szükséges fedezetet. Ennek egyik első lépése lehet egy ingyenes bankszámlára történő váltás, aminek segítségével több ezer Ft maradhat a zsebedben. Ha ennek a felét a lakásbiztosításod átgondolására használod fel, akkor elég valószínű, hogy jobban be tudod biztosítani azt az otthont, amiért évtizedekig dolgozol.

Amennyiben szeretnél szakértő segítséget kapni a legjobb lakásbiztosítás megtalálásához, akkor kattints ide és jelentkezz. Üzenetként annyit írj: “lakásbiztosítás” Ha most jelentkezel, akkor, nemcsak a lakásbiztosításod nézzük át, hanem bármilyen terméket, amiről úgy gondolod, hogy lehet rajta javítani (bankszámla, életbiztosítás, hitelek)

Hitelgyilkos hadművelet

Iratkozz fel hírlevelemre

Légy te is a pénzügyileg tudatos katonák bajtársa!

Még több érdekesség a témában

Legnépszerűbb blog cikkek

A honvédségi lakhatási támogatások 2022-ben is sok lehetőséget biztosítanak a katonák részére

Honvédségi lakhatási támogatások 2023-ben

A honvédségi lakhatási támogatások sok katona életét teszik könnyebbé. Kíváncsi vagy, hogy számodra melyik a legjobb megoldás?

Ingyenes bankszámla nyitás 2023-ban, így száműzd örökre a bankköltségeket

Ingyenes bankszámla nyitás 2023-ban, így száműzd örökre a bankköltségeket

Te sem szereted a nehezen megszerzett jövedelmed feleslegesen elszórni? Akkor az ingyenes bankszámla nyitás a megoldás.

A lakáslízing számodra is lehetősvé teszi egy 150 millió forintos vagyon felépítését

Hogyan építs 150 milliós vagyont honvédségi lakáslízing és CSOK segítségével?

Létezik megoldás arra, hogy a lakásvásárlás és/vagy gyermekvállalás előtt álló katonák a honvédségi lakáslízinget és a CSOK-ot is igénybe tudják venni? Nézzük!