Ennek a cikknek a fő témája az illetménykiegészítés, ami a béren kívüli juttatásokról szóló sorozatom befejező része. Az első részben a vissza nem térítendő juttatásokról volt szó. A másodikban azokat a lehetőségeket vettem számba, amelyek egyfajta kölcsönként funkcionálnak. Ebben az utolsó részben pedig azokról az illetménykiegészítésekről lesz szó, amelyek havonta érkezhetnek a számládra.
Cafeteria mint illetménykiegészítés
Sok más munkáltatóhoz hasonlóan a Magyar Honvédség is ad a munkáltatóinak juttatásként Cafeteria keretben illetménykiegészítést. Ennek összege bruttó 200 000 Ft évente. Nettóban ez 144 000 Ft-ot jelent. Havi bontásban pedig 12 000 Ft.
Azzal kapcsolatban, hogy ezt milyen formában szeretnéd megkapni túl sok választásod nincs, mert a teljes összeg OTP SZép kártya Vendéglátás alszámlájára kerül. Tapasztalataim szerint minden hónap második hetében. Felhasználása érdekében célszerű tájékozódni az elfogadó helyeket illetően. Fontos azonban tudni, hogy ezek az összegek egy idő után nem díjmentesen állnak rendelkezésedre. A SZÉP-kártya kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a juttatást követő második év május 31. után az el nem költött összegre a kártyakibocsátó vállalat havonta 3% díjat terhelhet.
A legénységi állomány ezen juttatás helyett választhatja a napi díjmentes ebédet, ami 20 munkanapos hónap esetén 13 200 Ft értéket képvisel.
Önkéntes nyugdíjpénztári támogatás mint illetménykiegészítés
Ez az illetménykiegészítés csak abban az esetben jár ha a Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagja vagy. Ez éves szinten 51 600 Ft-ot jelent. Pontosabban csak jelentene, mert a mint minden Pénztárnak, ennek is vannak költségei. Erről tájékozódhatsz is az oldalukon. Elsősorban téged a V. pont a Tagdíjfizetés kell, hogy érdekeljen.
Ebből az látható, hogy az első 10 000 Ft-od 10%-a lesz a Működési tartalékba lesz levonva (1 000 Ft), valamint a 10 000 Ft feletti befizetés 4%-a (1 664 Ft). Az összes költséged tehát 2 664 Ft. A honvédségi illetménykiegészítés ezen formája után tehát évente 48 936 Ft-tal gyarapodik a nyugdíjcélú megtakarításod. Ehhez még hozzá adhatod a 20%-os adójóváírást a befizetés után. Ez 10 320 Ft. Durván számolva évente nem egészen 60 000 Ft-ról beszélünk.
Ha szeretnél alternatív megoldásokat a nyugdíjvagyonod felépítésre, akkor jelentkezz egy díjmentes konzultációra.
Utazási költségtérítések, mint illetménykiegészítés
Az utazási költségeid megtérítésének több lehetősége is fennáll. Az első és helyi bérleted díjának az 50% -át fizeti ki a honvédség utólag, számla és bérletszelvény leadás ellenében évente maximum 12 alkalommal.
Emellett lehetőséged van arra is, hogy a helyközi tömegközlekedési költségeid 86% -át megtérítse a munkáltatód. Ezt a lakóhelyed és a munkahelyed között veheted igénybe.
Amennyiben te inkább az autózásra esküszöl, akkor ehhez kilométerenként 15 Ft -tal járul hozzá a sereg.
Vannak olyan lehetőségek is amikor különböző feltételek teljesülése esetén a hétvégi hazautazásodban segít a honvédség. Amennyiben a szüleidhez vagy a távol élő családodhoz utazol haza, akkor akár 100% -ban is kifizetheti az utazásod költségeit.
Végül, de nem utolsó sorban, 12 db oda-vissza útra szóló 50%-os MÁV és Volán járatokon érvényesíthető utazási igazolványt is igénybe lehet venni.
Ezen illetménykiegészítések egyébként elérhetőek a teljes közszféra számára, szóval semmiképpen sem mondanám egyedi lehetőségnek.
Bankszámla költség hozzájárulás
Ez fixen bruttó 1000 Ft havonta. Úgy gondolom, hogy a bankköltségeket, egy jó bankszámla választással, a fenti kereten belül lehet tartani. Akárhogyan is ez sem egy hatalmas összeg.
A nyelvvizsga pótlék
A nyelvvizsga pótlék, mint illeménykiegészítés a legszélesebb körben elérhető pótlék a katonák számára, hiszen “csak” nyelvvizsgát kell érte szerezni.
A pótlék mértéke függ a választott nyelvtől és a természetesen a nyelvtudás szintjétől. A saját példám: Középfokú angol katonai C típusú nyelvvizsgáért havonta bruttó 27 563 Ft-ot kapok.
A Honvédség karrier oldala szerint Nem kiemelt nyelvből “C” nyelvvizsga esetén bruttó 4.594 – 22.969 Ft havonta, kiemelt nyelvből “C” nyelvvizsga esetén bruttó 6.913 – 45.893 Ft havonta)
Őszintén szólva a cikk megírásának kezdetén arra számítottam, hogy több illetménykiegészítés van a honvédségen belül, de tévedtem. Ugyanakkor – bár más néven futnak – vannak még lehetőségek a honvédségen belül arra, hogy növeld a havonta a számládra érkező összeget. Ezek a lehetőségek pedig a pótlékok, amelyekről hamarosan cikk fog megjelenni az oldalon.
Mire elég az illetménykiegészítés?
Ez természetesen nézőpont kérdése. Amennyiben önmagában vizsgálod a fenti összegeket, akkor a nevetséges és az elkeserítő szavak is eszedbe juthatnak. Ugyanakkor ha összeadod őket, és az elérhető alapfizetésekhez viszonyítod őket, akkor már nem is tűnik olyan rossznak.
12 000 Ft érkezik SZÉP kártyára (ez nettó), bruttó 1 000 Ft a bankszámla hozzájárulás, 4 300 Ft a nyugdíjpénztári befizetés. Ez összesen nagyjából 15 000 Ft. Az illetmény kalkulátor alapján egy kezdő közkatona 145 000 Ft- ot kap kézhez. Ebből kiszámolható, hogy az alap fizetésének kicsit több, mint 10 %-át teszi ki a fenti összeg.
Egy kezdő őrmester számára is még 7% körüli plusz bevételt jelent az illetménykiegészítés, míg egy kezdő hadnagy esetében 6,5% ez az arány.
Ha hozzá veszek egy középfokú nyelvvizsga pótlékot, ami több mint bruttó 27 000 Ft, akkor a fenti százalékos értékek is megváltoznak. A közkatona számára nagyjából 22% -ot jelent az illetménykiegészítés, az őrmester számára 15,5% -ot, míg a hadnagy számára kicsit kevesebb, mint 14% -ot.
A fentiekből látszik már, hogy a honvédségi illetmény igazi ereje a pótlékokban rejtőzhet. Ha igazán jól akarsz járni, akkor tudatosan kell katonai karriert választanod. Egy hamarosan megjelenő cikkemben ezt a témát járom körül.
Biztos vagyok benne, hogy egy személyes konzultáció során meg tudom találni a számodra legjobb karrier utat, mely során a legoptimálisabban fogod tudni kihasználni a lehető legtöbb támogatást a fentiek közül.